Nagyon jól eső érzés volt:
 Teli talppal ülni egy alapzaton. Sarkaim is voltak, méghozzá nyolc. Sarkaimat élek kötötték össze. Átlókat és felezőket rendelhettem hozzájuk. A stabilitás nyugalma az eddig lekötve tartott energiáimat is felszabadította.
 Létem taposómalmából kiszabadulva, melyet természetesnek vélt kötelező tevékenységek alkottak, egy új világ nyílott meg előttem. A hétköznapok közém és létem közé tolakodó gondjai, mesterségesen teremtett akadályai nem léteztek többé. Egy boldog kocka lettem.
Rokonaim rosszallóan pislogtak rám a távolból. Figyelmeztetően mutogattak a mamámnak, hogy nem lesz ez így jó. Mások morogtak, hogy mit képzel ez.
 Megint mások, a törvény szolgái és kiszolgálói lázas tevékenységbe kezdtek. Felhívták a médiákban a figyelmet, hogy a legújabb tudományos kutatások szerint a kockává vált golybók betegek és veszélyesek mind a haladásra, mind a társadalomra. Ezért mindent meg kell és meg is lehet tenni, hogy minél előbb visszanyerjék önmagukat és ismét hasznos tagjai legyenek társadalmunknak.
 Egyszercsak becsapódást éreztem. A talapzaton ülve jó célpontot nyújthattam a jancsárinak, aki eltalált. A szérum testembe lövellt. Éreztem, ahogy lapjaim középen domborúakká válnak, sarkaim visszahúzódnak és éleim kisimulnak. A felfedezett új összefüggések zavarossá váltak, mint a világ, ahová visszagurultam, mintegy a semmiből a semmibe.
 Ekkor felébredtem. Önkéntelenül abba az irányba néztem, amerre az álombeli talapzatot feltételeztem. De a nyugalom biztos és stabil pontját nem találtam.
 (Erről az álomról persze nem beszéltem senkinek, hiszen a legújabb tudományos kutatások szerint a kockává vált golybók betegek és veszélyesek mind a haladásra, mind a társadalomra.)

( g :)