Hamupipőke - Aschenputtel

 

01 Hamupipőke

 Egyszer volt, hol nem volt ...

egy gyönyörű kisleány, egy szolid teremtés, akinek a megözvegyült édesapja újra megházasodott. Szerencsétlen módon ez a második házasság fiatal leánya számára  egy kemény, megaláztatásokkal teli élet kezdetét jelentette. A mostohának már  volt két lánya, és a  jövevénynek  bizony se  jóindulat,  se egy barátságos szó nem jutott. A két mostohanővért elkényeztették, miközben a szerencsétlen kislánynak a kötelessége volt a legutolsó munkák elvégzése a házban.Egy napon a mostoha elbocsátotta a szolgálólányt, aki pedig hosszú éveken át szolgálta, és hívta a kislányt :

- "  Mától fogva te vagy az új szolgálólány ! "

Ettől a naptól fogva, ha a házimunkával végzett, gyakran a kandalló egyik sarkába húzódott és ott a hamuba telepedett, emiatt nevezték el Hamupipőkének.

A macska volt egyetlen barátja, Hamupipőke hosszan símogatta, miközben álmodozott.

A két nővérnek nem hiányzott sem ékszer, sem ruha, de még rongyaiban is Hamupipőke volt közöttük a legszebb, s ez csak felerősítette a mostoha írigységét és iránta való gyűlöletét.

Egy napon  meghívó  érkezett a  királyi udvarból  a királyfi tiszteletére rendezendő bálba. Minden eladósorba került lánynak részt kellett rajt vennie.

A mostoha abban a minutumban elkezdett a lányainak, akik elég ügyetlenek és esetlenek voltak, értékes és elegáns ruhákat válogatni. Hamupipőke kapta a feladatot, hogy a nővéreket segítse az ünnepélyhez méltó fésülködésben és öltözködésben.
Amikor elmentek, a kislány árván maradt, sírva és elhagyottan, egyedül a macska társaságában.
Hirtelen fetűnt egy fényesség a kandallóban és egy jótündér jelent meg a konyhában.
" Ne félj, Hamupipőke! Én egy jótündér vagyok. A szél elhozta hozzám sóhajtásod. Szelídséged meghatotta a szivem, és azt találom, hogy jobb sorsot érdemelsz.  Gondoskodni akarok arról,  hogy részt  vehess a bálon. "
A meglepődött kisleány hebegve ellenkezett :
" A bálon? De hiszen szakadt ruháimban még csak be sem fognak engedni! "
A  jótündér mosolyogva parancsolta neki :
" Menj a kertbe és hozz be egy tököt nekem! Hajrá! "
Aztán a macskához fordult :
"  Te pedig fogj nekem rögtön hét egeret! "
Hamupipőke  ellenkezni  akart,  de  a  jótündér gyengéden az ajtóhoz tuszkolta.
" Higgyél nekem... és ügyelj arra, hogy a legnagyobb tököt hozzad, amit csak találsz. "
A macskának nem kellett bátorítás.Lerobogotta pincébe a  hét egeret megfogni,  és  röviddel azután hozta is a hét, félelemtől  reszkető  egeret  a tündérnek.
Amint  Hamupipőke  visszatért, fáradozással egy nagy tököt  cipelve, felemelte a tündér a varázspálcáját és " Hopp! " egy fényes villanástól kisérve átváltozott a nagy tök egy aranyos hintóvá. Ezután a hét egérre került a sor; azok hat paripává meg egy őket hosszú ostorral hajtó libériás kocsissá változtak. Hamupipőke, teljesen megigézve ezektől a csodáktól, ijedten látta meg a tündér varázspálcáját a saját maga fölött.
"Most te jössz!" - s egy csapásra értékes selyemből készült pompás ruhában  találta magát a kislány, amely arany- és ezüstszálakkal volt átszőve és csipkével meg  ékesítményekkel  beszegve. Hamupipőke nem hitt a szemének.
A tündér megemeltette vele a ruhát ." Ez pedig a kis lábacskáidra! " Egy pár csillogó kristálycipellő került elö és egiszítette ki az öltözéket.
Elégedetten mustrálta a tündér a csodaszép lányt. Megsimogatta az arcát és így szólt :
"  Ha megjelensz az udvarnál , a herceget lebilincseli majd a szépséged. Táncolj csak vele , hogyha fölkér. De gondolj arra , hogy a bűbáj az éjféli óraütéssel elszáll! A lovak és a kocsis újra egerekké válnak, a kocsi pedig tökké . . .
Te magad pedig újra régi rongyaidba öltözötten találod magad. Ezért ígérd meg, hogy időben elhagyod az ünnepséget. Megértettél ?"
Hamupipőke visszatartotta a könnyeit és nevetett:
"Nagyon, nagyon köszönöm! Egész biztos, hogy éjfélre visszaérek. "
Amint Hamupipőke a királyi palotába érkezett és belépett a bálterembe, mindenki  félbehagyta  a táncot és teljes csend lett. " Milyen szép! Ki lehet ez? " kérdezte magában mindenki, eleganciáját és kecsességét csodálva. Maguk a nővérei is messze voltak attól, hogy ebben a csodálatos szépségben felismerjék Hamupipökét, akit otthon hagytak.
A herceget egy szempillantás alatt elbűvölte. Odalépett hozzá, udvariasan meghajolt és felkérte táncolni.
      Könnyedén siklottak Hamupipőke csillogó cipői a táncparkett fölött. A többi vendég nagy sajnálatára a fiatalember egész este az ismeretlen szépséggel táncolt.
Többször is megkérdezte a herceg Hamupipőkét, hogy ki ő, és legalább a keresztnevét szerette volna megtudni.  De ő azt válaszolta neki, miközben karjaiban ringatózott, mindíg újra :
" Hiábavaló lenne megmondanom, hiszen ez után az este után nem fogjuk egymást viszontlátni." 
A herceg megrázta a fejét.  
" Ó nem! Mi biztos látjuk még egymást! "
Hamupipőke olyan szerencsés és boldog volt, hogy a tündér figyelmeztetését teljesen elfelejtette. Hirtelen meghallotta  az első éjféli harangütést . Most emlékezett a lány arra, amit a tündér  meghagyott neki . Lélekszakadva elbúcsúzott a hercegtől , aki vissza akarta tartani, és menekült  a lépcsőkön lefelé. Csak gyorsan ki a palotából, mielőtt elmúlik éjfél!
A fejetlen menekülés közben viszont Hamupipőke elvesztette az egyik kicsi cipellőjét.
A herceg meglepetése elmúltával megkísérelte követni a lányt, de többé nem sikerült utolérnie. A lépcsőn megtalálta a kristálycipőt és rögtön megparancsolta az őt körülvevő udvaroncoknak: 
" Menjetek és keressétek meg nekem a lányt, aki ezt viselte! Addig nem lesz nyugtom, amíg meg nem találtátok őt! "
Így történt,hogy a királyi követek a következő naptól kezdve elkezdték ajtóról ajtóra járva keresni.De a kicsi cipő nem passzolt egyetlen lánynak sem.
Odaértek Hamupipőke házához is.  A két nővér megpróbálta nagy lábait a kis cipőbe erőltetni, de hiába.
Közben észrevette az egyik követ Hamupipőkét és a szépségén meghökkenve megkérdezte: " És te ? Miért nem próbálod fel te is ? "
" Én, de nem ...", mondta a lány szégyenlősen és el akart húzódni. De kicsi lába gond nélkül bele is csúszott a cipőbe, amely pontosan illett rá. A mostoha nagy csodálkozással és bosszúsan kiáltott fel:" Hogyan gondolhatjátok,hogy Hamupipőke,aki olyan piszkos és szegényesen öltözött, az a valaki, akit kerestek ? "
Ekkor megjelent ismét a tündér, aki varázspálcája egy mozdulatával Hamupipőke  rongyait  pompás ruhává változtatta. A két  nővér és  a királyi követek megismerték az estély titokzatos szépségét.
A hercegi parancs úgy hangzott, hogy azt a lányt, akire a kristálycipő passzol, azt a palotába vigyék.
Úgy is történt.
"  Most muszáj megmondania a nevét, mert ugyanis meg fogom kérni az Ön kezét",  sugárzott  a  fiatalember , mikor Hamupipőkét köszöntötte.
A láthatatlanul jelen lévő tündér mosolygott.
" Hát végül csak boldog lesz még  az én kis  Hamupipőkém ! "
         
V é g e
 
 
 
 

02 Hamupipő

Es  war  einmal ...  
ein gyönyörű Mädchen, egy szelíd Wesen,akinek der megözvegyült Vaterja  újra  megházasodott.
Szerencsétlen módon ez a második Heirat fiatal  Tochterje számára ein  kemény, megaláztatásokkal teli Leben kezdetét   jelentette.
Die Stiefmutternek  már  volt zwei Töchter, és a jövevénynek bizony se jóindulat, se egy barátságos Wort nem jutott.  A  zwei Stiefschwesternt
elkényeztették, miközben a  szerencsétlen Mädchen kötelessége volt a legutolsó munkák elvégzése im Haus.
Egy napon die Stiefmutter elbocsátotta die Magdot, aki pedig hosszú Jahre szolgálta, és hívta das Mädchent :
-  " Mától fogva te vagy az új Magd ! "
Ettől a naptól fogva, ha a Hausarbeittal  végzett, gyakran a  Kamin egyik  sarkába húzódott és dort in die Asche telepedett, emiatt nevezték el Aschenputtelnek. 
Die Katze volt egyetlen barátja,  Aschenputtel hosszan símogatta, miközben álmodozott. A két Schwesternnek nem hiányzott sem Schmuck,
sem Kleider, de még rongyaiban is Aschenputtel volt  közöttük  die Schönste, s  ez  csak felerősítette  írigységét  és  gyűlöletét der Stiefmutter iránta.
Egy napon Einladung érkezett a királyi Hofból a Königssohn tiszteletére rendezendő  Ballba. Minden eladósorba  került Mädchennek részt kellett rajt vennie.
Die Stiefmutter abban  a  minutumban  elkezdett a lányainak, akik elég ügyetlenek és esetlenek voltak, értékes és elegáns Kleider válogatni. Aschenputtel kapta die Aufgabe, hogy den Schwestern segítsen fésülködésben és öltözködésben für das Fest.
Amikor elmentek, das Mädchen árván maradt, sírva  és elhagyottan, csak die Katze társaságában.
         Hirtelen fetűnt ein Licht a kandallóban és eine Fee  jelent meg  in der Küche.
      " Ne félj, Aschenputtel! Én eine Fee vagyok. Der Wind elhozta hozzám sóhajtásod. Szelídséged  meghatotta a szivem, és azt találom, hogy jobb Lost  érdemelsz.  Gondoskodni akarok arról,  hogy részt vehess am Ball. "
A meglepődött Mädchen hebegve ellenkezett :
" Zum Ball ? De hiszen szakadt ruháimban még csak be sem fognak engedni! "
Die Fee mosolyogva parancsolta neki :
"  Menj in den Garten és hozz be egy Kürbist nekem! Rasch ! " Aztán an die Katze fordult :
"  Te pedig fogj nekem rögtön sieben Mäuse ! "
Aschenputtel  ellenkezni  akart ,  de die Fee gyengéden zur Tür  tuszkolta.
" Higgyél nekem... és ügyelj arra, hogy a legnagyobb Kürbist hozzad, amit csak találsz."
Die Katze nem kellett bátorítás. Lerobogott in den Keller a hét Mäuse megfogni, és röviddel azután hozta is a sieben, félelemtől reszkető  Mäuse der Fee.
Amint Aschenputtel visszatért, fáradozással egy nagy Kürbist cipelve, felemelte die Fee den Zauberstab és "zack!" egy  fényes Blitztől kisérve  átváltozott a nagy Kürbis egy aranyos Karossevé. Ezután an den sieben Mäusen került a sor; azok hat paripává meg egy őket hosszú ostorral hajtó libériás kocsissá változtak.
Aschenputtel, teljesen megigézve ezektől a csodáktól, ijedten látta meg den Zauberstab der Fee a saját maga fölött.
"Nun zu dir!" - s egy csapásra értékes selyemből készült pompás Kleidban találta magát a Mädchen, amely arany- és ezüstszálakkal volt átszőve és csipkével meg ékesítményekkel beszegve. Aschenputtel nem hitt seinen Augen.
       Die Fee megemeltette vele das Kleid.
"Ez pedig a kis lábacskáidra!"

Ein Paar csillogó Kristallschuhe került elő és egészítette ki die Garderobe.
Elégedetten mustrálta die Fee a csodaszép Mädchen,  megsimogatta az arcát és így szólt:
"Ha megjelensz am Hof, den Prinz lebilincseli majd a szépséged. Táncolj csak vele , hogyha fölkér. De gondolj arra , hogy  der Zauber az éjféli óraütéssel elszáll!  Pferde und Kutcher újra Mäuse lesznek, und die Karosse ein Kürbis... Te magad pedig újra mit Lumpen öltözötten találod magad.  Ezért ígérd meg, hogy időben elhagyod das Fest. Megértettél ?"
Aschenputtel visszatartotta die Tränen és nevetett:
"  Vielen, vielen Dank !  Egész biztos, hogy éjfélre visszaérek. "
Amint Aschenputtel a királyi Palastba érkezett és belépett den Ballsaal, mindenki  félbehagyta  a táncot és teljes Stille lett.
" Milyen schön sie ist! Wer ist sie?" kérdezte magát mindenki, eleganciáját és kecsességét csodálva. Maguk seine Schwestern is messze voltak attól, hogy ebben a csodálatos Schönheitban felismerjék Aschenputtelt, das otthon hagytak.
A herceget egy szempillantás alatt elbűvölte. Odalépett hozzá,udvariasan meghajolt és felkérte táncolni.  Könnyedén siklottak Aschenputtel csillogó Schuhe a Parkett fölött. A többi Gast nagy sajnálatára der junge Mann egész este az ismeretlen szépséggel táncolt.
Többször is megkérdezte der Prinz Aschenputtel, hogy ki ő, és legalább seinen Vornamen szerette volna megtudni.  De ő azt válaszolta neki, miközben in seinen Armen ringatózott, mindíg újra :
" Hiábavaló lenne megmondanom, hiszen ez után az Abend után nem fogjuk egymást viszontlátni." 
Der Prinz megrázta den Kopf.  "Ó nem! Wir biztos látjuk még egymást! "
Aschenputtel olyan szerencsés és boldog volt, hogy die Fee figyelmeztetését teljesen elfelejtette. Hirtelen meghallotta den ersten éjféli  Glockenschlag.  Most emlékezett a lány arra, amit die Fee meghagyott neki. Lélekszakadva elbúcsúzott  vom Prinzen,  aki vissza akarta tartani, és menekült die Treppen lefelé. Csak gyorsan ki aus dem Palast, mielőtt elmúlik Mitternacht!
A  fejetlen  Flucht  közben viszont  Aschenputtel  elvesztette einen seiner kicsi Schuhe.
Der Prinz  meglepetése  elmúltával megkísérelte követni das Mädchen, de többé nem sikerült utolérnie. Auf der Treppe  megtalálta den Kristallschuh  und rögtön megparancsolta az őt körülvevő Höflingen: 
" Menjetek és keressétek meg nekem das Mädchen, aki ezt viselte! Addig nem lesz nyugtom, amíg meg nem találtátok őt! "
So kam es, hogy a királyi  Gesandten  a  következő naptól kezdve elkezdték von Tür zu Tür járva keresni. De der kicsi Schuh nem passzolt keinem Mädchen.
Odaértek zum Haus von Aschenputtel is. A két nővér megpróbálta ihre nagy Füsse in den kis Schuh erőltetni, de hiába. Közben észrevette az egyik Gesandte Aschenputtel és a szépségén meghökkenve megkérdezte: "Und du? Miért nem próbálod fel du auch? "
" Ich, de nem ...", mondta das Mädchen szégyenlősen és el akart húzódni. De sein kicsi Fuß gond nélkül bele is csúszott in den Schuh, amely pontosan illett rá. Die Stiefmutter nagy csodálkozással és bosszúsan kiáltott fel:
" Hogyan gondolhatjátok, hogy  Aschenputtel, aki olyan piszkos és szegényesen öltözött, az a valaki, akit kerestek ? "
Ekkor megjelent ismét die Fee, aki Zauberstabja egy mozdulatával die Lumpen Aschenputtels in pompás Kleid változtatta. Die zwei Schwester und a királyi Gesandten megismerték der Ballabend titokzatos szépségét.  Der Befehl des Prinzen  úgy hangzott, dasjenige Mädchen, akire  der Kristallschuh passzol, azt zumPalast vigyék. Úgy is történt.
"Most muszáj megmondania Euren Namen, mert ugyanis meg fogom kérni um Eure Hand", sugárzott der junge Mann, mikor Aschenputtelt  köszöntötte.
A láthatatlanul jelen lévő  Fee mosolygott.
" Hát végül csak boldog lesz még mein kis Aschenputtel ! "
 
E n d e
 
 
 

03 Hamupittel

  Es war einmal ...

ein wunderschönes Mädchen, egy szelíd Wesen, akinek der megözvegyült Vaterja wieder megházasodott. Unglücklicherweise ez a zweite Heirat für seine fiatal Tochter ein kemény, megaláztatásokkal teli Leben  kezdetét jelentette. Die Stiefmutter hatte schon zwei Töchter, und für den Neuankömmling bizony se jóindulat, se egy barátságos Wort nem jutott. Auf die zwei Stiefschwestern wurde jede Rücksicht genommen, miközben a szerencsétlen Mädchen kötelessége volt die niedrigsten Arbeiten elvégzése im Haus. Egy napon die Stiefmutter elbocsátotta die Magdot, aki  pedig lange Jahre szolgálta, és rief das Mädchen:

-"Mától fogva te vagy die neue Magd!"

Ettől a naptól fogva, ha die Hausarbeit getan war, gyakran a Kamin egyik sarkába húzódott und setzte sich dort in die Asche,ami neki az Aschenputtel nevet adta.

Die Katze war egyetlen barátja, Aschen- puttel hosszan símogatta, miközben álmodozott.

Den zwei Schwestern mangelte es sem an Schmuck, sem an Kleider, de még rongyaiban is Aschenputtel blieb die Schönste, ami csak felerősítette den Neid und den Hass der Stiefmutter iránta.

Eines Tages Einladung érkezett a királyi Hofból a Königssohn tiszteletére rendezendő Ballba. Alle eladósorú Mädchennek részt kellett rajt  venni.

Abban a szempillantásban begann die Stiefmutter für ihre Töchter, akik elég ügyetlenek és esetlenek voltak, értékes és elegáns Kleider válogatni. Aschenputtel wurde die Aufgabe  anvertraut, den Schwestern fésülködésben és öltözködésben für das Fest zu helfen.

Amikor sie gegangen waren, das Mädchen árván maradt, sírva és elhagyottan, nur die Katze társaságában.

         Plötzlich fetűnt ein Licht im Kamin und  eine Fee jelent meg  in der Küche.

" Ne félj, Aschenputtel! Ich bin eine Fee. Der Wind elhozta hozzám deine Seufzer. Szelídséged meghatott, und ich finde, du érdemelsz ein jobb Los. Gondoskodni akarok arról, hogy részt  vehess am Ball."

        Das überraschte Mädchen hebegve ellenkezett :

" Zum Ball ? De hiszen in meinen szakadt Kleidern még csak be sem fognak engedni! "

Die Fee parancsolta neki lächelnd:

"Geh in den Garten és bring egy Kürbist nekem! Rasch !" Dann odafordult an die Katze :

"Te pedig fogj nekem sofort sieben Mäuse!"

Aschenputtel  wollte ellenkezni, doch die Fee tuszkolta gyengéden zur Tür.

"Vertrau mir ... és denk daran, hogy a legnagyobb Kürbist hozzad, amit du findest."

Die Katze brauchte keine bátorítást. Lerobogott in den Keller um die sieben Mäuse fogni , és kurz azután hozta is der Fee a sieben kleine Mäuse, amik reszkettek a félelemtől. 

       Als Aschenputtel visszatért, unter Mühen egy nagy Kürbist  cipelve, felemelte die Fee den Zauberstab és "zack!" mit einem hellen Blitz átváltozott a nagy Kürbis egy aranyos Karossevé. Dann került sor an den sieben Mäusen; azok hat paripává meg egy őket hosszú ostorral hajtó libériás Kutscherré változtak. Aschenputtel, teljesen megigézve von diesen Wundern, ijedten  sah  den Zauberstab der Fee a saját maga

fölött.

" Nun zu dir! " Auf einen Schlag értékes selyemből készült pompás Kleidban találta magát das Mädchen, amely arany- és ezüstszálakkal volt durchwirkt és mit Spitzen meg ékesítményekkel beszegve. Aschenputtel nem hitt seinen Augen.

Die Fee liess es das Kleid felemelni."Ez  pedig für deine kleinen Füsse!" Ein csillogó Paar Kristallschuhe erschien és egészítette ki die Garderobe.

Elégedetten musterte die Fee a wundervolle Mädchen,  megsimogatta az arcát és így sprach :

"Wenn du am Hof megjelensz, den Prinz szépséged lebilincseli. Táncolj csak vele, hogyha  fölkér. De denk daran, der Zauber az éjféli óraütéssel  elszáll! Pferde und Kutcher lesznek wieder Mäuse sein, und die Karosse ein Kürbis... Auch du fogod magad újra mit Lumpen felöltöztetve találni. Versprich mir also, hogy te das Fest időben elhagyod. Hast du verstanden?"

Aschenputtel hielt  die Tränen  zurück és nevetett:

" Vielen, vielen Dank ! Én leszek ganz sicher  éjfélre zurück sein." Als Aschenputtel a királyi Palastba kam és den Ballsaal betrat, mindenki  félbehagyta  a táncot  és völlige Stille trat ein. "Wie schön sie ist! Wer ist sie?" kérdezte magában mindenki, seine Eleganz és Anmut csodálva. Selbst seine Schwestern is messze voltak attól, hogy in dieser wundervollen  Schönheit  felismerjék Aschenputtelt, das im Haus hagytak.

Der Prinz war egy szempillantás alatt wie verzaubert. Odalépett hozzá, udvariasan meghajolt és bat táncolni.

Leichtfüssig siklottak Aschenputtel csillogó Schuhe übers Parkett. Nagy sajnálatára der anderen Gäste táncolt der junge Mann den ganzen Abend az  ismeretlen szépséggel. Mehrmals fragte der Prinz Aschenputtel, hogy  ki  ő, és akarta legalább seinen Vornamen tudni. Doch es azt válaszolta neki, miközben in seinen Armen sich wiegte, mindíg újra:

"Hiábavaló ezt Önnek zu sagen, hiszen ez után az Abend után nem fogjuk egymást wiedersehen" 

Der Prinz schüttelte den Kopf. "Ó nein! Wir fogjuk egymást biztos wiedersehen!"

Aschenputtel volt olyan glücklich und froh, hogy a figyelmeztetését die Feenek teljesen vergass. Plötzlich meghallotta den ersten Glockenschlag zur Mitternacht. 

Jetzt emlékezett a lány arra , amit neki die Fee meghagyott. Hals über Kopf elbúcsúzott vom Prinzen, aki vissza akarta tartani, és menekült  die Treppen hinab. Nur schnell ki aus dem Palast, bevor elmúlik Mitternacht!

A  fejetlen  Flucht  közben viszont  Aschenputtel  verlor einen seiner kleinen Schuhe.

Der Prinz, meglepetése  elmúltával, megkísérelte dem Mädchen zu folgen, de többé nem sikerült einholen. Auf der Treppe fand er den Kristallschuh und rögtön megparancsolta den Höflingen, akik körülvették:

"Geht és sucht  nekem das Mädchen, aki ezt trug!  Addig nem lesz nyugtom, amíg meg nem találtátok őt!"

So kam es, hogy die Gesandten des Königs a következő naptól kezdve elkezdték von Tür zu Tür járva keresni. Aber der kleine Schuh nem akart keinem Mädchen passzolni. Sie kamen auch zum Haus von Aschenputtel. Die beiden Schwestern megpróbálták ihre nagy Füsse in den kleine Schuh  erőltetni, de hiába. Közben észrevette einer der Gesandten das Aschenputtel és a szépségén meghökkenve megkérdezte:

"Und du? Warum nem próbálod fel du auch?"

" Ich, doch nicht ...", mondta das Mädchen szégyenlősen és el akart húzódni. Doch sein kicsi Fuß gond nélkül bele is csúszott in den Schuh, der ihm pontosan passte. Die Stiefmutter felkiáltott nagy csodálkozással és bosszúsan:

"Wie gondolhatjátok, dass Aschenputtel, das so schmutzig és szegényesen öltözött, diejenige ist, akit ihr sucht?"

Da megjelent ismét die Fee, die egy mozdulatával a Zauberstabjának  die  Lumpen  Aschenputtels  in  ein prächtiges Kleid változtatta. Die zwei Schwester und die Gesandten des Königs megismerték a titokzatos szépségét der Ballabendnek. Der Befehl des Prinzen lautete, dasjenige Mädchen, akire der Kristallschuh passte, zum Palast zu bringen. Úgy is történt.

"Jetzt müsst Ihr Euren Namen megmondani, weil én ugyanis um Eure Hand meg fogom kérni", strahlte der junge Mann, als Aschenputtelt köszöntötte.

A láthatatlanul jelen lévö Fee lächelte.

"Nun mein kleines Aschenputtel még végül csak boldog lesz! "

E n d e

 

 

04 Hamuputtel

Es  war  einmal ...  

ein wunderschönes Mädchen von sanftem Wesen, akinek der verwitweter Vater wieder megházasodott. Unglücklicherweise jelentette diese zweite Heirat für seine fiatal Tochter kezdetét ein kemény Lebennek, tele megaláztatásokkal.
Die Stiefmutter hatte schon zwei Töchter, und für den Neuankömmling bizony weder jóindulat, noch barátságos Wort nem jutott. Auf die zwei Stiefschwestern wurde jede Rücksicht genommen, während das szerencsétlen  Mädchen  kötelessége volt die niedrigsten Arbeiten im Haus zu verrichten. Egy napon elbocsátotta die Stiefmutter die Magdot, die őt lange Jahre szolgálta, és  rief das Mädchen:
-"Von heute an te vagy die neue Magd!" 
Ettől a naptól fogva oft elhúzódott, wenn die Hausarbeit getan war, a Kamin egyik sarkába und setzte sich dort in die Asche,  was neki  den Namen  Aschenputtel adta.
Die Katze war  sein egyetlen  Freund , és Aschenputtel hosszan símogatta, miközben träumte.
Den zwei Schwestern mangelte es weder an Schmuck, noch an Kleider, doch Aschenputtel rongyaiban blieb die Schönste, ami den Neid und den Hass der Stiefmutter iránta csak felerősítette.
Eines Tages érkezett vom királyi Hof die Einladung für einen Ball tiszteletére des Königssohns. Alle Mädchen im heiratsfähigen Alter részt kellett  rajt  venni.
Augenblicklich begann die Stiefmutter für ihre Töchter, die elég linkisch und esetlenek voltak, értékes und elegáns Kleider auszusuchen. Aschenputtel  wurde  die  Aufgabe  anvertraut,  den Schwestern beim Frisieren und öltözködésben für das Fest zu helfen.
Als sie gegangen waren, maradt das Mädchen sírva, egyedül és elhagyottan,  nur in der Gesellschaft der Katze, ott.

Plötzlich wurde ein Licht im Kamin sichtbar und eine Fee  jelent meg  in der Küche.

"Fürchte dich nicht, Aschenputtel! Ich bin eine Fee. Der Wind elhozta mir deine Seufzer. Szelídséged meghatott, und ich finde, du ver-
dienst ein jobb Los. Ich will arról gondoskodni, dass te am Ball részt vehess."
Das überraschte Mädchen entgegnete hebegve:
"Zum Ball? Aber in meinen szakadt Kleidern még csak be sem wird man engedni!"

Die Fee gebot  neki  lächelnd:
"Geh in den Garten und bring nekem einen Kürbis! Rasch!"
Dann  wandte sie sich  an die Katze:
"Te pedig szerezz  mir sofort sieben Mäuse!"
Aschenputtel  wollte wiedersprechen, doch die Fee tuszkolta sanft zur Tür.
"Vertrau mir... und denk daran, nekem den grössten Kürbist hozzad, den du findest."
Die Katze brauchte keine bátorítást. Sie stürzte sich in den Keller um die sieben Mäuse fogni, und kurz darauf hozta der Fee sieben kleine Mäuse, die a félelemtől reszkettek.
Als Aschenputtel zurückkam, unter Mühen egy nagy Kürbist cipelve, hob die Fee den Zauberstab und "zack!" mit einem hellen Blitz átváltozott a nagy Kürbis in eine goldene Karosse. Dann war a sor an den sieben Mäusen, die hat paripává változtak, miket egy libériás Kutcher hosszú ostorral hajtott. Aschenputtel, ganz megigézve von diesen Wundern,  ijedten sah den Zauberstab der Fee über sich.
"Nun zu dir!" Auf einen Schlag találta magát das Mädchen felöltöztetve egy pompás Kleidba aus értékes Seide, das Gold- und Silberszálakkal  durchwirkt és mit Spitzen meg ékesítményekkel beszegve volt. Aschenputtel traute seinen Augen nicht.

Die Fee liess es das Kleid anheben.

"Und dies für deine kleinen Füsse!"
Ein funkelndes Paar Kristallschuhe erschien und egészítette ki die Garderobe.
Zufrieden  musterte die Fee das wundervolle Mädchen, strich az arcát und sprach:
"Wenn du am Hof megjelensz, der Prinz le lesz bilincselve von deiner Schönheit. Táncolj csak vele, wenn dich arra fölkér. Aber denk daran, der Zauber ist az éjféli óraütéssel vorbei! Pferde  und Kutcher  werden wieder Mäuse sein, und die Karosse ein Kürbis... Auch du fogod dich wieder mit Lumpen felöltöztetve finden. Versprich mir also, dass du das Fest időben elhagyod. Hast du verstanden ?"
Aschenputtel hielt  die Tränen  zurück und lächelte:
"Vielen, vielen Dank! Ich werde ganz sicher éjfélre zurück sein. "
Als Aschenputtel zum királyi Palast kam und den Ballsaal betrat, hörten auf mind táncolni und völlige Stille trat ein.

"Wie schön sie ist! Wer ist sie?" fragte sich mindenki, seine Eleganz und Anmut csodálva. Selbst seine Schwestern waren messze attól, in dieser wundervollen Schönheit, Aschenputtelt, das im Haus hagytak, felismerjék.
Der Prinz war augenblicklich  wie verzaubert. Odalépett auf es zu, udvariasan meghajolt és bat zum Tanz.
Leichtfüssig siklottak Aschenputtels glitzernde Schuhe übers Parkett. Zum nagy Bedauern der anderen Gäste tanzte der junge Mann den ganzen Abend mit der ismeretlen Schönen. Mehrmals fragte der Prinz Aschenputtel, wer es sei, és wolte legalább seinen Vornamen wis-
sen. Doch es ellenszegült ihm, während es in seinen Armen wiegte, immer wieder:

"Es ist nutzlos ezt Önnek zu sagen, weil mi egymást ezután az Abend után  nicht  wiedersehen werden." 
Der Prinz schüttelte den Kopf. "Ó nein! Wir werden egymást biztos wiedersehen!"
Aschenputtel  war so glücklich und froh, dass a  figyelmeztetését die Feenek ganz vergass. Plötzlich vernahm es den ersten Glockenschlag  zur Mitternacht. 
Jetzt emlékezett das Mädchen arra, was neki die Fee meghagyott. Hals über Kopf verabschiedete es sich vom Prinzen, aki zurück akarta halten, und menekült  die Treppen hinab. Nur schnell heraus aus dem Palast, bevor Mitternacht elmúlik!

De a fejetlen Flucht közben Aschenputtel verlor einen seiner kleinen Schuhe.
Der Prinz, amint meglepetése vorbei war, megkísérelte dem Mädchen zu folgen, de többé nem sikerült einholen. Auf der Treppe fand er den Kristallschuh und megparancsolta sofort  den Höflingen, die őt umringten:
"Geht und sucht mir das Mädchen, das ezt trug! Ich werde semmi nyugalmat haben,  bis  ti  őt  megtaláltátok! "
So kam es , dass die Gesandten des Königs a következő naptól kezdve a  keresésésre  von Tür zu Tür  jártak. Aber der  kleine Schuh wollte  keinem Mädchen passzolni. 

Sie kamen auch zum Haus von Aschenputtel. Die beiden Schwestern megpróbálták ihre großen Füsse in den kleine Schuh zu zwängen, de hiába. Közben észrevette einer der Gesandten das Aschenputtel  und meghökkenve durch seine Schönheit megkérdezte őt:

"Und du? Warum probierst du ezt nem föl?"
"Ich, doch nicht ...", sagte das Mädchen szégyenlősen és el akart húzódni. Doch sein kicsi Fuß gond nélkül bele is csúszott  in den Schuh, der ihm ganz genau passte.
Die Stiefmutter felkiáltott höchst csodálkozással és unwillig  :
"Wie könnt ihr glauben, dass  Aschenputtel, das so schmutzig  und  szegényesen gekleidet ist, diejenige ist, akit ihr sucht?"
Da erschien ismét die Fee, die mit einer bewegung ihres Zauberstabs die Lumpen Aschenputtels in ein prächtiges Kleid változtatta. Die zwei Schwester und die Gesandten des Königs erkannten a  titokzatos szépségét der Ballabend.

Der Befehl des Prinzen lautete, dasjenige Mädchen, dem der Kristallschuh passte, zum Palast zu bringen. Und so geschah es auch.

"Jetzt müsst Ihr Euren Namen zu sagen, weil én ugyanis um Eure Hand kérni werde.", strahlte der junge Mann, als Aschenputtelt köszöntötte.
Die Fee, aki  láthatatlanul jelen volt, lächelte.
"Nun lesz mein kleines Aschenputtel schliesslich csak boldog!"
 
Ende
 

05 Haschenputtel

Es war einmal ...  

ein wunderschönes Mädchen von sanftem Wesen, dessen verwitweter Vater  wieder  megházasodott. Unglücklicherweise bedeutete diese zweite Heirat für seine junge Tochter den Beginn ein kemény Leben, tele Demütigungen. Die Stiefmutter hatte schon zwei Töchter, und  für den Neuankömmling nem jutott weder Zuneigung, noch barátságos Wort. Auf die zwei Stiefschwestern wurde jede Rücksicht genommen, während das unglückliche Mädchen  kötelessége volt die niedrigsten Arbeiten im Haus zu verrichten.
Eines Tages elbocsátotta die Stiefmutter die Magd, die ihr lange Jahre szolgálta, und  rief das Mädchen:
-"Von heute an du bist die neue Magd!"
Von diesem Tag an oft elhúzódott, wenn die Hausarbeit getan war, in eine Ecke des Kamins und setzte sich dort in die Asche,  was neki  den Namen  Aschenputtel gab.
Die Katze war sein einziger Freund, und Aschenputtel símogatta őt lange und träumte közben.
Den zwei Schwestern mangelte es weder an Schmuck, noch an Kleider, doch Aschenputtel in seinen Lumpen blieb die Schönste, was den Neid und den Hass der Stiefmutter auf es csak verstärkte.
Eines Tages jött vom  königlichen Hof die Einladung für einen Ball tiszteletére des Königssohns. Alle Mädchen im heiratsfähigen Alter kellett  daran  résztvenni.
Augenblicklich begann die Stiefmutter für ihre Töchter, die elég linkisch und plump voltak, kostbare und elegante Kleider auszusuchen. Aschenputtel  wurde die Aufgabe anvertraut, den Schwestern beim Frisieren und Ankleiden für das Fest zu helfen.
Als sie gegangen waren, blieb das Mädchen weinend, egyedül und verlassen, nur in der Gesellschaft der Katze zurück.
Plötzlich wurde ein Licht im Kamin sichtbar und eine Fee erschien  in der Küche.

"Fürchte dich nicht, Aschenputtel! Ich bin eine Fee. Der Wind hat mir deine Seufzer zugetragen. Deine Sanftmut meghatott, und ich finde, du verdienst ein besseres Los. Ich will dafür gondoskodni, dass du am Ball  teilnehmen kannst."
Das überraschte Mädchen entgegnete stammelnd:
"Zum Ball? Aber in meinen szakadt Kleidern wird man engem nicht einmal beengedni!"
Die Fee gebot  ihm  lächelnd:
"Geh in den Garten und bring mir einen Kürbis! Rasch!"
Dann wandte sie sich an die Katze:
"Und du szerezz  mir sofort sieben Mäuse!"
Aschenputtel  wollte wiedersprechen, doch die Fee stiess őt sanft zur Tür.
"Vertrau mir... und denk daran, mir den grössten Kürbist zu bringen, den du findest."

Die Katze brauchte keine Ermunterung. Sie stürzte sich in den Keller um die sieben Mäuse zu fangen, und kurz darauf brachte sie der Fee sieben kleine Mäuse, die vor Angst  reszkettek.
Als Aschenputtel zurückkam, unter Mühen einen nagy  Kürbist cipelve, hob die Fee den Zauberstab und "zack!" mit einem hellen Blitz verwandelte sich a nagy Kürbis in eine goldene Karosse. Dann war die Reihe an den sieben Mäusen, die zu sechs Schimmeln változtak, von einem libériás Kutcher langen ostorral geführt.
Aschenputtel, ganz  gebannt von diesen Wundern, sah ijedten den Zauberstab der Fee über sich.
"Nun zu dir!" Auf einen Schlag fand sich das Mädchen felöltöztetve mit einem pompás Kleid aus kostbarer Seide, das Gold- und Silberfäden durchwirkt und mit Spitzen und ékesítményekkel verbrämt volt. Aschenputtel traute seinen Augen nicht.
Die Fee liess es das Kleid anheben "Und dies für deine kleinen Füsse!" Ein funkelndes Paar Kristallschuhe erschien und vervollständigte die Garderobe.
Zufrieden musterte die Fee das wundervolle Mädchen, strich ihm über die Wange und sprach :

"Wenn du am Hof erscheinst, lesz der Prinz von deiner Schönheit lebilincselve. Tanz nur vele, wenn dich dazu fölkér. Aber denk daran, der Zauber ist Schlag
 
 


 

06 Aschenputtel

09 Hamupipőke

Élt egyszer egy messzi-messzi országban egy gazdag ember a feleségével meg a kislányával. Az asszony egyszer csak megbetegedett. Érezte, hogy nem sok ideje van hátra. Odahívatta betegágyához egyetlen leánykáját, és így szólt hozzá:

- Kedves gyermekem, nekem most el kell búcsúznom tőled, nem vigyázhatok rád, nem oltalmazhatlak tovább. De magam helyett itt hagyok neked egy jó tanácsot. Légy mindig jó és jámbor, akkor mindig jóra fog fordulni a sorsod, és boldog lesz az életed.

Azzal lehunyta a szemét, és meghalt.

A lányka minden áldott nap kiment az édesanyja sírjához. Mindig jó volt, mindig jámbor volt. Megjött a tél, fehér leplet borított a temetőre, aztán megjött a tavasz újra felsütött a nap, kizöldült a határ, és a gazdag ember új asszonyt hozott a házhoz.

Ennek az asszonynak már volt két lánya, azok is vele jöttek. Arcuk szép fehér volt, de a szívük csúnya fekete. S attól fogva nehéz sora lett a szegény árva lánynak. Mostohatestvérei, ahol csak tudták, bántották; ők maguk egész nap a tükör előtt páváskodtak, s hol ezért, hol azért szalasztották a húgukat, úgyhogy egyetlen percig sem volt nyugta tőlük. Végül aztán egy szép napon az egyik azt mondta:

- Mit ül itt velünk a szobában ez a buta liba? Aki enni akar, szolgáljon is meg érte. Konyhalánynak meg nem itt a helye!

Elvették a szép ruháját, ócska szürke szoknyát, nehéz facipőt adtak rá, és kikergették a konyhába. Ott aztán dolgozhatott látástól vakulásig. Kora hajnalban kelt, vizet hordott, tüzet rakott, fát vágott, főzött, mosott; ami piszkos munka volt, mind neki kellett végeznie.

Ráadásul a mostohatestvéreinek semmi nem tetszett úgy, mint ha csúfot űzhettek belőle. Ujjal mutogattak kopott ruhájára, hitvány sarujára úgy mondogatták:

- Lám csak, hogy kicsípte magát a kényes kisasszony!

És jót nevettek rajta.

Még ha beérték volna ennyivel! De nem érték be; egyre csak azon járt az eszük, hogyan okozhatnának neki minél több bajt, keserűséget. Esténként kihoztak a kamrából egy szakajtó borsót vagy lencsét, beleszórták a hamuba, és ráparancsoltak:

- Ezt reggelre mind kiszedd, vagy jaj lesz neked!

Szegény lány már alig állt a lábán a fáradtságtól, mégsem bújhatott ágyba, ott kellett kuporognia a tűzhely mellett a hamuban, és borsót, lencsét szemelnie. Piszkos is volt, poros is volt mindig; ezért aztán elnevezték Hamupipőkének.

Történt egyszer, hogy a gazdag ember vásárba készült, és megkérdezte a két mostohalányát, mit akarnak vásárfiának.

- Szép ruhát! - felelte az egyik.

- Gyöngyöt, gyémántot! - felelte a másik.

- Hát neked mit hozzak, Hamupipőke? - kérdezte az apjuk.

- Nekem, édesapám, az első gallyat, amelyik hazafelé jövetedben a kalapodhoz ütődik.

A gazdag ember megvette a két mostohalányának a szép ruhát meg a gyöngyöt és gyémántot, aztán hazaindult. Egy cserjésen át vezetett az útja. Ahogy keresztüllovagolt rajta, egy mogyoróág nekicsapódott a kalapjának. Letörte, és magával vitte.

Mikor hazaért, mindenkinek. odaadta, amit hozott: két mostohalányának a drága vásárfiát, Hamupipőkének meg a mogyoróágat.

A lányka megköszönte az ajándékot, kiment a temetőbe, és elültette az édesanyja sírjára. Keservesen sírt közben, hullott a könnye, mint a zápor. A mogyoróvessző gyökeret eresztett, és csakhamar szép kis fává sarjadt. Hamupipőke napjában háromszor kilátogatott a temetőbe, leült az édesanyja sírhalmára, és elpanaszolta nehéz sorsát. Olyankor mindig egy hófehér madár szállt a mogyorófácskára. Hamupipőkének csak ki kellett mondania, ha valamit kívánt, s a madár nyomban ledobta neki, amit kért.

Abban az időben az ország királyfia nagy ünnepséget rendezett. Három egész napra szólt a vigasság. Meghívták rá az ország minden szép lányát, hogy a királyfi közülük válasszon magának feleséget.

A mostohalányoknak egyszeriben jókedvük kerekedett, amikor megtudták, hogy ők is hivatalosak a mulatságba. Bekiáltották Hamupipőkét, és ráparancsoltak:

- Fésüld meg szépen a hajunkat! Pucold fényesre a cipőnket! Kapcsold be a ruhánk derekát! Lagziba megyünk a királyi palotába.

Hamupipőke mindent megtett, amit csak kívántak, de amikor nem látták, egyre csak sírdogált, mert bizony ő is szívesen elment volna táncolni. Végül megkérte a mostohaanyját, engedje el a bálba.

- Téged, Hamupipőke? - csodálkozott a mostohája. - Elment az eszed? Csupa szutyok, és lagziba kívánkozik; hallottak már ilyet? Hogyan akarsz táncolni. ha se ruhád, se cipőd nincs hozzá?

A lányka tovább kérlelte, a mostohája meg végül is elunta a rimánkodást; azt mondta:

- Jól van, kiszórok neked ide egy tál lencsét a hamuba; ha két óra alatt kiválogatod, velünk jöhetsz.

Hamupipőke megvárta, míg a mostohája visszamegy a szobába; akkor kiosont a kertbe, és elkiáltotta magát:

- Galambok, gerlék, égi madárkák, gyertek, gyertek, segítsetek válogatni!

 

Az ocsút szaporán egyétek,

a javát meg az edénybe tegyétek!

 

A levegő egyszeriben tele lett suhogással, szárnycsattogással. A konyhaablakon beröppent két fehér galamb, aztán egy csapat gerle, aztán ahány madár csak volt a környéken, az mind ott surrogott-burrogott a hamu körül. A galambok bólogattak a fejecskéjükkel, járt a csőrük szorgalmasan, pik-pik-pik; nekilátott a munkának a többi madár is; pik-pik-pik, hordták szaporán az ép szemeket a tálba.

Nem telt bele egy egész óra, már készen is voltak, és kirepültek az ablakon, szétszóródtak az ég alatt, mintha ott se jártak volna.

Hamupipőke boldogan szaladt be a tállal a mostohaanyjához. Azt hitte, most már ő is mehet a lagziba.

A mostohaanyja végigmérte, és fitymálva elbúzta a száját.

- Mit gondolsz? Hiszen táncolni sem tudsz! Csak kinevetnének!

Hamupipőke sírva fakadt. A mostoha gondolta, ad neki valami új munkát, legalább addig sem látja a kesergését. Kiment a konyhába, kiszórt két sál kölest a hamuba.

- Ha ezt a két tál kölest egy óra alatt kiválogatod, nem bánom, velünk jöhetsz.

Az pedig lehetetlen feladat volt, hiszen a köles még a lencsénél is apróbb szemű. Hamupipőke azonban, ahogy mostohája visszament a szobába, kiosont a kertbe, és megint elkiáltotta magát:

- Galambok, gerlék, égi madárkák, gyertek, gyertek, segítsetek válogatni!

 

Az ocsút szaporán egyétek,

a javát meg az edénybe tegyétek!

 

A levegő ismét megtelt suhogással, szárnycsattogással. A konyhaablakon beröppent két fehér galamb, aztán egy csapat gerle, aztán ahány madár csak volt a környéken, az mind ott surrogott-burrogott a hamu körül. A galambok bólogattak a fejecskéjükkel, járt a csőrük szorgalmasan, pik-pik-pik; nekilátott a munkának a többi madár is; pik-pik-pik, hordták szaporán az ép szemeket a tálba. Nem telt bele egy fél óra, már készen is voltak, és kirepültek az ablakon, szétszóródtak az ég alatt, mintha ott se jártak volna.

Hamupipőkének repesett a szíve örömében, sietett a mostohaanyjához. Most már biztosra vette, hogy elviszik a bálba.

A mostohája azonban azt mondta:

- Hiába, Hamupipőke, nem jöhetsz velünk, Csak szégyent hoznál ránk!

Hátat fordított neki, hintóba szállt a két kevély lányával, és elhajtottak a mulatságba.

Hamupipőke egyedül maradt otthon. Egy ideig ott búsongott a konyhában, aztán gondolt egyet, kiment az édesanyja sírjához, megállt a mogyorófa alatt, és elkezdte:

 

Rázd meg, fácska, magadat,

adj rám ezüstöt, aranyat!

 

Abban a pillanatban megrebbent a feje fölött az ág, és a mogyorófa madara ledobott neki egy aranyos-ezüstös ruhát meg egy pár ezüsthímes selyemtopánkát.

Hamupipőke gyorsan felöltözködött, és elment a mulatságba. A palotában már javában állt a bál, sürgött-forgott a sok vendég. Ott páváskodott a mostohaanyja meg a két mostohatestvére is. Nem ismerték meg, azt hiték, valamiféle idegen királylány. Eszükbe se jutott, hogy a gyönyörű, aranyruhás lány Hamupipőke lehet. Az - gondolták - biztosan most is ott kuporog megszokott helyén a tűzhely mellett, és szutykosan, kócosan kölest válogat a hamuból.

A királyfi elámult, amikor az ismeretlen lány a terembe lépett. Elébe ment, meghajolt előtte, kézen fogta, és táncba vitte. Egyetlen pillanatra sem tágított mellőle, mindig csak vele foglalkozott, és ha valaki táncra akarta kérni Hamupipőkét, kijelentette:

- Nem lehet, ez az én táncosnőm.

Nem sokkal éjfél előtt Hamupipőke azt mondta:

- Elfáradtam; mára elég volt; hazamegyek.

- Elkísérlek - ajánlkozott a királyfi, mert szerette volna megtudni, hol lakik a szépséges lány.

Egy ideig együtt mentek, de mikor az utcájukba betértek, Hamupipőke egyszerre csak szaladni kezdett, s mielőtt a királyfi a nyomába ért volna, befordult a kapun, és beugrott a galambházba.

A királyfi megvárta az udvaron, míg a gazdag ember hazaérkezik a mulatságból a családjával. Tüstént odaintette magához:

- Az a szépséges lány, akivel az este táncoltam, elszökött előlem, és ide bújt a galambházadba. Utána akarok menni.

Hiába próbálták kinyitni, az ajtó nem engedett, belülről bereteszelték Erre gyorsan fejszét baltát kerítettek és betörtek. Hanem odabent egy árva lelket sem találtak. Mert Hamupipőke akkor már régen ott feküdt a konyhában a tűzhely mellett a hamuban, s egy hitvány olajmécses pislákolt felette. Míg ugyanis a királyfi elöl az ajtót próbálta kinyitni, ő hátul kiugrott az ablakon a galambházból, a mogyorófához futott, levetette szép ruháját, rátette a sírra; melléje a hímes selyemtopánkát, a mogyorófa madara meg leszállt értük, és elvitte őket. Hamupipőke fölvette a mocskos szoknyáját, nehéz facipőjét, beosont a házba, lekuporodott a hamuba, és elaludt.

Másnap folytatódott a palotában a vigasság. Mostohatestvérei megint hintóba ültek és elhajtattak. Hiába kérlelte őket, kikacagták, kicsúfolták, elkergették.

- Még hogy egy ilyen szutyokfészek oda mer kívánkozni a királyfi közelébe! Kotródj vissza rögtön a helyedre! Szemétdombra való vagy te, nem palotába!

Hamupipőke sírdogált egy keveset a mostohatestvérei gonoszságán, aztán kiment a mogyorófához, és elkezdte:

 

Rázd meg, fácska, magadat,

adj rám ezüstöt, aranyat!

 

Feje fölött megrebbent a lomb, és a madár még sokkal szebb ruhát ejtett le neki, mint tegnap. Hamupipőke pedig gyorsan felöltözködött, és elment a mulatságba.

A királyfi ott várta már az ajtó közelében; semmi mással nem törődött, csak azt leste, jön-e már. Amikor meglátta, boldogan elmosolyodott, kézen fogta, táncba vitte, s egész este egyedül csak vele táncolt. S valahányszor egy-egy nyalka ifjú közeledett feléjük, hogy a gyönyörűséges lányt elkérje egy fordulóra, a királyfi csak a fejét rázta:

- Nem lehet, ez az én párom!

Nem sokkal éjfél előtt Hamupipőke aznap is azt mondta:

- Elfáradtam; mára elég volt; hazamegyek.

A királyfi most is melléje szegődött, azt gondolta: ma éjszaka aztán igazán kilesi, hol lakik a szép lány. Egy ideig együtt is mentek, de mikor az utcájukba betértek Hamupipőke egyszerre csak szaladni kezdett, s mielőtt a királyfi a nyomába ért volna, befordult a kapun, átvágott az udvaron, és beszaladt a ház mögé a kertbe; ott fölkúszott egy terebélyes körtefára, és megbújt a lombjában.

A királyfi egy darabig szólongatta, kereste, aztán visszament az udvarba, és ott megvárta, míg a gazdag ember hazaérkezik a mulatságból a családjával. Odaintette magához, azt mondta neki:

- Az a szépséges lány, akivel az este táncoltam, ismét elszökött előlem, és ismét ide szaladt be az udvarodba. Azt hiszem, arra a körtefára mászott föl ott a kertben.

A gazdag ember elcsodálkozott: vajon ki lehet az az ismeretlen szép lány, aki egyre csak az ő háza tájára menekszik?

"Csak nem Hamupipőke?" - gondolta.

Fejszét ragadott, nekiállt, egykettőre kivágta a körtefát. Átkutatták a lombját: senkit nem találtak az ágak közt. Akkor az ember fölsietett a házba, be a konyhába: ott feküdt Hamupipőke szokott helyén a hamuban. Mert amikor a királyfi visszament a kertből az udvarba, ő óvatosan lesiklott a fáról, szép ruháját letette a mogyorófa alá, fölvette a régi szutykos szoknyáját, lekuporodott a helyére, a hamuba, és elaludt.

Elkövetkezett a mulatság harmadik napja. A mostohatestvérek elmentek a szüleikkel, Hamupipőke meg kisietett édesanyja sírjához, és rákezdte:

 

Rázd meg, fácska, magadat,

adj rám ezüstöt, aranyat!

 

Abban a pillanatban lehullott elé a ruha, hanem ez olyan pompás volt, úgy csillogott-villogott, hogy olyat még senki nem látott a világon. Színaranyból volt a topánka is.

Mikor Hamupipőke belépett a terembe, mindenkinek elakadt a szava az ámulattól. A királyfi megint egyedül csak vele táncolt, és megint azzal küldött el tőle minden ifjút:

- Nem engedem át senki másnak, mert ez az én párom!

Nem sokkal éjfél előtt Hamupipőke ismét kijelentette:

- Mára elég volt; hazamegyek.

- Elkísérlek! - ajánlkozott a királyfi.

Hamupipőke azonban aznap valamicskével tovább maradt a bálban ; attól tartott, nem ér haza idejében, nem tud átöltözködni, s a mostohatestvérei meglephetik; ezért csak bólintott a királyfinak, kiperdült az ajtón, leszaladt a lépcsőn, és eltűnt. Hanem a királyfi aznap meghagyta a szolgáinak, hogy mikor már a vendégek mind bevonultak a termekbe, kenjék be jó vastagon szurokkal a lépcsőt. Azok be is kenték; s ahogy most a lányka leszaladt, a bal topánkája benne ragadt a szurokban.

A királyfi fölvette, nézegette, forgatta a pompás, parányi, színarany cipellőt, aztán gondosan eltette, és másnap elment vele a gazdag emberhez.

- Ebből a házból akarok nősülni, Az lesz a feleségem, akinek a lábára ráillik ez az aranytopánka.

Nosza, megörült a két mostohatestvér! Szép, kicsiny lába volt mind a kettőnek. A nagyobbik mindjárt fogta is a cipőt, s bement vele a szobájába, hogy felpróbálja. Hanem a nagyujja sehogyan sem fért bele; kicsi volt neki a cipő.

Az anyja mellette állt, izgatottan leste a nagyravágyó asszony, lesz-e királyné a lányából. Gyorsan hozott egy kést, azt mondta:

- Vágd le hamar a nagyujjadat! Ha királyné leszel, úgysem kell többet gyalog járnod!

A lány levágta a nagyujját, beleszorította lábát a cipőcskébe, legyűrte a fájdalmát, és kiment a királyfihoz. Az a nyergébe emelte, és ellovagolt vele.

Az út éppen a temető mellett vitt el; ott zöldellt a szélén a Hamupipőke édesanyjának a sírja. Két galamb ült fölötte a mogyorófán.

Ahogy a királyfi a közelükbe ért, egyszerre panaszosan búgni kezdtek. Azt búgták:

 

Burukk, burukk, szép a lány,

de a lába véres ám!

Kicsi rá a topánka,

otthon ül még a mátka.

 

A királyfi lenézett, s látta, hogy a topánkából szivárog a vér. Tüstént megfordította a lovát és hazavitte a hamis menyasszonyt.

- Nem ez az igazi! - mondta. - Próbálja fel a másik lány is a kis cipőt!

Az is bement vele a szobájába. A nagyujját könnyen beledugta, de a sarka nem fért bele sehogyan sem.

- Vágj le belőle egy darabot! - mondta neki az anyja, és a kezébe nyomta a kést. - Ha királyné leszel, úgysem kell többet gyalog járnod!

A lány levágott egy darabot a sarkából, beleerőltette a lábát a cipőbe, erőt vett a fájdalmán, és kiment a királyfihoz. Az nyergébe emelte, és ellovagolt vele.

Ahogy elhaladtak a mogyorófa mellett, a két galamb megint panaszosan búgni kezdett:

 

Burukk, burukk, szép a lány,

de a lába véres ám!

Kicsi rá a topánka,

otthon ül még a mátka.

 

A királyfi lenézett, látta, vér bugyog a cipőből, csupa piros lett tőle a lány fehér harisnyája. Megfordította a lovát, és ezt a hamis menyasszonyt is hazavitte.

- Ez sem az igazi - mondta. - Nincs több lányotok?

- Nincs - felelte a ház gazdája -, csak az első feleségem után maradt egy buta kis Hamupipőke; de hát az aztán igazán nem lehet a menyasszony.

- Küldd csak be - mondta a királyfi.

- Nem, nem - tiltakozott a mostoha -, nem való szem elé az a piszokfészek!

- Akár való, akár nem, látni akarom! - szólt erélyesen a királyfi.

Mit tehettek egyebet? A királyi parancsnak engedelmeskedni kellett; kikiáltottak hát a konyhába Hamupipőkéért.

A lányka gyorsan megmosta odakint a kezét meg az arcát, leporolta egy kicsit a szoknyáját, bement, és meghajolt a királyfi előtt.

- Próbáld fel ezt a kis cipőt! - mondta neki a királyfi.

Hamupipőke leült a zsámolyra, lehúzta lábáról a nehéz facipőt, és belebújt a topánkába. Úgy ráillett, mintha ráöntötték volna.

Mosolyogva föltekintett. Akkor a királyfi egyszerre ráismert, hogy ő az a szépséges lány, akivel három estét végigtáncolt.

- Ő az igazi menyasszony! - kiáltotta boldogan.

Mostohaanyja meg a mostohatestvérei elsápadtak az irigységtőt, de pisszenni sem mertek, féltek, hogy a királyfi keményen megbünteti őket a csalásért. De az még csak rájuk sem pillantott többé, nyergébe emelte Hamupipőkét, és ellovagolt vele.

Elérkeztek a temetőhöz, a két galamb most is ott ült Hamupipőke anyjának sírja felett a mogyorófán. Vidáman búgni kezdtek:

 

Burukk, burukk, de szép pár!

A cipőben nincs vér már.

Illik rá a topánka:

ez az igazi mátka!

 

Aztán odaröppentek Hamupipőke vállára, az egyik jobbról, a másik balról, úgy kísérték be a királyi palotába.

Másnap megtartották a fényes lakodalmat. Hamupipőke édesanyjának ígérete beteljesült: mindig jó és jámbor volt a lánya, jóra is fordult hát a sorsa, királyné lett belőle, és holtáig boldogan élt az urával.

A két gonosz mostohatestvér meg biceghetett élete végéig.

 

http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/kulfoldi/grimm/html/grimm11.htm

10 Aschenputtel

Einem reichen Manne, dem wurde seine Frau krank, und als sie fühlte, daß ihr Ende herankam, rief sie ihr einziges Töchterlein zu sich ans Bett und sprach: »Liebes Kind, bleibe fromm und gut, so wird dir der liebe Gott immer beistehen, und ich will vom Himmel auf dich herabblicken, und will um dich sein.« Darauf tat sie die Augen zu und verschied. Das Mädchen ging jeden Tag hinaus zu dem Grabe der Mutter und weinte, und blieb fromm und gut. Als der Winter kam, deckte der Schnee ein weißes Tüchlein auf das Grab, und als die Sonne im Frühjahr es wieder herabgezogen hatte, nahm sich der Mann eine andere Frau.

 

Die Frau hatte zwei Töchter mit ins Haus gebracht, die schön und weiß von Angesicht waren, aber garstig und schwarz von Herzen. Da ging eine schlimme Zeit für das arme Stiefkind an. »Soll die dumme Gans bei uns in der Stube sitzen«, sprachen sie, »wer Brot essen will, muß es verdienen: hinaus mit der Küchenmagd.« Sie nahmen ihm seine schönen Kleider weg, zogen ihm einen grauen alten Kittel an, und gaben ihm hölzerne Schuhe. »Seht einmal die stolze Prinzessin, wie sie geputzt ist«, riefen sie, lachten und führten es in die Küche. Da mußte es von Morgen bis Abend schwere Arbeit tun, früh vor Tag aufstehn, Wasser tragen, Feuer anmachen, kochen und waschen. Obendrein taten ihm die Schwestern alles ersinnliche Herzeleid an, verspotteten es und schütteten ihm die Erbsen und Linsen in die Asche, so daß es sitzen und sie wieder auslesen mußte. Abends, wenn es sich müde gearbeitet hatte, kam es in kein Bett, sondern mußte sich neben den Herd in die Asche legen. Und weil es darum immer staubig und schmutzig aussah, nannten sie es Aschenputtel.

Es trug sich zu, daß der Vater einmal in die Messe ziehen wollte, da fragte er die beiden Stieftöchter, was er ihnen mitbringen sollte. »Schöne Kleider« sagte die eine, »Perlen und Edelsteine« die zweite. »Aber du, Aschenputtel« sprach er, »was willst du haben?« »Vater, das erste Reis, das Euch auf Eurem Heimweg an den Hut stößt, das brecht für mich ab.« Er kaufte nun für die beiden Stiefschwestern schöne Kleider, Perlen und Edelsteine, und auf dem Rückweg, als er durch einen grünen Busch ritt, streifte ihn ein Haselreis und stieß ihm den Hut ab. Da brach er das Reis ab und nahm es mit. Als er nach Haus kam, gab er den Stieftöchtern, was sie sich gewünscht hatten, und dem Aschenputtel gab er das Reis von dem Haselbusch. Aschenputtel dankte ihm, ging zu seiner Mutter Grab und pflanzte das Reis darauf, und weinte so sehr, daß die Tränen darauf niederfielen und es begossen. Es wuchs aber, und ward ein schöner Baum. Aschenputtel ging alle Tage dreimal darunter, weinte und betete, und allemal kam ein weißes Vöglein auf den Baum, und wenn es einen Wunsch aussprach, so warf ihm das Vöglein herab, was es sich gewünscht hatte.

Es begab sich aber, daß der König ein Fest anstellte, das drei Tage dauern sollte, und wozu alle schönen Jungfrauen im Lande eingeladen wurden, damit sich sein Sohn eine Braut aussuchen möchte. Die zwei Stiefschwestern, als sie hörten, daß sie auch dabei erscheinen sollten, waren guter Dinge, riefen Aschenputtel und sprachen: »Kämm uns die Haare, bürste uns die Schuhe und mache uns die Schnallen fest, wir gehen zur Hochzeit auf des Königs Schloß.« Aschenputtel gehorchte, weinte aber, weil es auch gern zum Tanz mitgegangen wäre, und bat die Stiefmutter, sie möchte es ihm erlauben. »Du Aschenputtel,« sprach sie, »bist voll Staub und Schmutz, und willst zur Hochzeit? Du hast keine Kleider und Schuhe, und willst tanzen.« Als es aber mit Bitten anhielt, sprach sie endlich: »Da habe ich dir eine Schüssel Linsen in die Asche geschüttet, wenn du die Linsen in zwei Stunden wieder ausgelesen hast, so sollst du mitgehen.« Das Mädchen ging durch die Hintertür nach dem Garten und rief: »Ihr zahmen Täubchen, ihr Turteltäubchen, all ihr Vöglein unter dem Himmel, kommt und helft mir lesen,

die guten ins Töpfchen,

die schlechten ins Kröpfchen.«

Da kamen zum Küchenfenster zwei weiße Täubchen herein, und danach die Turteltäubchen, und endlich schwirrten und schwärmten alle Vöglein unter dem Himmel herein und ließen sich um die Asche nieder. Und die Täubchen nickten mit den Köpfchen und fingen an pick, pick, pick, pick, und da fingen die übrigen auch an pick, pick, pick, pick, und lasen alle guten Körnlein in die Schüssel. Kaum war eine Stunde herum, so waren sie schon fertig und flogen alle wieder hinaus. Da brachte das Mädchen die Schüssel der Stiefmutter, freute sich und glaubte, es dürfte nun mit auf die Hochzeit gehen. Aber sie sprach: »Nein, Aschenputtel, du hast keine Kleider, und kannst nicht tanzen, du wirst nur ausgelacht.« Als es nun weinte, sprach sie: »Wenn du mir zwei Schüsseln voll Linsen in einer Stunde aus der Asche rein lesen kannst, so sollst du mitgehen«, und dachte »das kann es ja nimmermehr.« Als sie die zwei Schüsseln Linsen in die Asche geschüttet hatte, ging das Mädchen durch die Hintertür nach dem Garten und rief: »Ihr zahmen Täubchen, ihr Turteltäubchen, all ihr Vöglein unter dem Himmel, kommt und helft mit lesen,

die guten ins Töpfchen,

die schlechten ins Kröpfchen.«

Da kamen zum Küchenfenster zwei weiße Täubchen herein und danach die Turteltäubchen, und endlich schwirrten und schwärmten alle Vögel unter dem Himmel herein und ließen sich um die Asche nieder. Und die Täubchen nickten mit ihren Köpfchen und fingen an pick, pick, pick, pick, und da fingen die übrigen auch an pick, pick, pick, pick, und lasen alle guten Körner in die Schüsseln. Und ehe eine halbe Stunde herum war, waren sie schon fertig, und flogen alle wieder hinaus. Da trug das Mädchen die Schüsseln zu der Stiefmutter, freute sich und glaubte, nun dürfte es mit auf die Hochzeit gehen. Aber sie sprach: »Es hilft dir alles nichts, du kommst nicht mit, denn du hast keine Kleider und kannst nicht tanzen; wir müßten uns deiner schämen.« Darauf kehrte sie ihm den Rücken zu und eilte mit ihren zwei stolzen Töchtern fort.

Als nun niemand mehr daheim war, ging Aschenputtel zu seiner Mutter Grab unter den Haselbaum und rief :

»Bäumchen, rüttel dich und schüttel dich,

wirf Gold und Silber über mich.«

Da warf ihm der Vogel ein golden und silbern Kleid herunter und mit Seide und Silber ausgestickte Pantoffeln. In aller Eile zog es das Kleid an und ging zur Hochzeit. Seine Schwestern aber und die Stiefmutter kannten es nicht und meinten, es müsse eine fremde Königstochter sein, so schön sah es in dem goldenen Kleide aus. An Aschenputtel dachten sie gar nicht und dachten, es säße daheim im Schmutz und suchte die Linsen aus der Asche. Der Königssohn kam ihm entgegen, nahm es bei der Hand und tanzte mit ihm. Er wollte auch sonst mit niemand tanzen, also daß er ihm die Hand nicht losließ, und wenn ein anderer kam, es aufzufordern, sprach er »das ist meine Tänzerin.« Es tanzte, bis es Abend war, da wollte es nach Haus gehen. Der Königssohn aber sprach: »Ich gehe mit und begleite dich«, denn er wollte sehen, wem das schöne Mädchen angehörte. Sie entwischte ihm aber und sprang in das Taubenhaus. Nun wartete der Königssohn, bis der Vater kam, und sagte ihm, das fremde Mädchen wär in das Taubenhaus gesprungen. Der Alte dachte: »Sollte es Aschenputtel sein?« und sie mußten ihm Axt und Hacken bringen, damit er das Taubenhaus entzweischlagen konnte, aber es war niemand darin. Und als sie ins Haus kamen, lag Aschenputtel in seinen schmutzigen Kleidern in der Asche, und ein trübes Öllämpchen brannte im Schornstein; denn Aschenputtel war geschwind aus dem Taubenhaus hinten herabgesprungen, und war zu dem Haselbäumchen gelaufen: da hatte es die schönen Kleider abgezogen und aufs Grab gelegt und der Vogel hatte sie wieder weggenommen, und dann hatte es sich in seinem grauen Kittelchen in die Küche zur Asche gesetzt.

Am andern Tag, als das Fest von neuem anhub, und die Eltern und Stiefschwestern wieder fort waren, ging Aschenputtel zu dem Haselbaum und sprach:

»Bäumchen, rüttel dich und schüttel dich,

wirf Gold und Silber über mich.«

Da warf der Vogel ein noch viel stolzeres Kleid herab als am vorigen Tag. Und als es mit diesem Kleide auf der Hochzeit erschien, erstaunte jedermann über seine Schönheit. Der Königssohn aber hatte gewartet, bis es kam, nahm es gleich bei der Hand und tanzte nur allein mit ihm. Wenn die andern kamen und es aufforderten, sprach er: »Das ist meine Tänzerin.« Als es nun Abend war, wollte es fort und der Königssohn ging ihm nach und wollte sehen, in welches Haus es ging, aber es sprang ihm fort und in den Garten hinter dem Haus. Darin stand ein schöner großer Baum, an dem die herrlichsten Birnen hingen, es kletterte so behend wie ein Eichhörnchen zwischen die Äste, und der Königssohn wußte nicht, wo es hingekommen war. Er wartete aber, bis der Vater kam, und sprach zu ihm: »Das fremde Mädchen ist mir entwischt, und ich glaube, es ist auf den Birnbaum gesprungen.« Der Vater dachte: »Sollte es Aschenputtel sein?« ließ sich die Axt holen und hieb den Baum um, aber es war niemand darauf. Und als sie in die Küche kamen, lag Aschenputtel da in der Asche, wie sonst auch, denn es war auf der andern Seite vom Baum herabgesprungen, hatte dem Vogel auf dem Haselbäumchen die schönen Kleider wiedergebracht und sein graues Kittelchen angezogen.

Am dritten Tag, als die Eltern und Schwestern fort waren, ging Aschenputtel wieder zu seiner Mutter Grab und sprach zu dem Bäumchen:

»Bäumchen, rüttel dich und schüttel dich,

wirf Gold und Silber über mich.«

Nun warf ihm der Vogel ein Kleid herab, das war so prächtig und glänzend, wie es noch keins gehabt hatte, und die Pantoffeln waren ganz golden. Als es in dem Kleid zu der Hochzeit kam, wußten sie alle nicht, was sie vor Verwunderung sagen sollten. Der Königssohn tanzte ganz allein mit ihm, und wenn es einer aufforderte, sprach er: »Das ist meine Tänzerin.«

Als es nun Abend war, wollte Aschenputtel fort, und der Königssohn wollte es begleiten, aber es entsprang ihm so geschwind, daß er nicht folgen konnte. Der Königssohn hatte aber eine List gebraucht, und hatte die ganze Treppe mit Pech bestreichen lassen: da war, als es hinabsprang, der linke Pantoffel des Mädchens hängen geblieben. Der Königssohn hob ihn auf, und er war klein und zierlich und ganz golden. Am nächsten Morgen ging er damit zu dem Mann und sagte zu ihm: »Keine andere soll meine Gemahlin werden als die, an deren Fuß dieser goldene Schuh paßt.« Da freuten sich die beiden Schwestern, denn sie hatten schöne Füße. Die älteste ging mit dem Schuh in die Kammer und wollte ihn anprobieren, und die Mutter stand dabei. Aber sie konnte mit der großen Zehe nicht hineinkommen, und der Schuh war ihr zu klein, da reichte ihr die Mutter ein Messer und sprach: »Hau die Zehe ab, wenn du Königin bist, so brauchst du nicht mehr zu Fuß zu gehen.« Das Mädchen hieb die Zehe ab, zwängte den Fuß in den Schuh, verbiß den Schmerz und ging heraus zum Königssohn. Da nahm er sie als seine Braut aufs Pferd und ritt mit ihr fort. Sie mußten aber an dem Grabe vorbei, da saßen die zwei Täubchen auf dem Haselbäumchen und riefen

»rucke di guck, rucke di guck,

Blut ist im Schuck,

Der Schuck ist zu klein,

die rechte Braut sitzt noch daheim.«

Da blickte er auf ihren Fuß und sah, wie das Blut herausquoll. Er wendete sein Pferd um, brachte die falsche Braut wieder nach Hause und sagte, das wäre nicht die rechte, die andere Schwester solle den Schuh anziehen. Da ging diese in die Kammer und kam mit den Zehen glücklich in den Schuh, aber die Ferse war zu groß. Da reichte ihr die Mutter ein Messer und sprach: »Hau ein Stück von der Ferse ab, wenn du Königin bist, brauchst du nicht mehr zu Fuß zu gehen.« Das Mädchen hieb ein Stück von der Ferse ab, zwängte den Fuß in den Schuh, verbiß den Schmerz und ging heraus zum Königssohn. Da nahm er sie als seine Braut aufs Pferd und ritt mit ihr fort. Als sie an dem Haselbäumchen vorbeikamen, saßen die zwei Täubchen darauf und riefen:

»rucke di guck, rucke di guck,

Blut ist im Schuck,

Der Schuck ist zu klein,

die rechte Braut sitzt noch daheim.«

Er blickte nieder auf ihren Fuß und sah, wie das Blut aus dem Schuh quoll und an den weißen Strümpfen ganz rot heraufgestiegen war. Da wendete er sein Pferd und brachte die falsche Braut wieder nach Haus. »Das ist auch nicht die rechte,« sprach er, »habt ihr keine andere Tochter?« »Nein«, sagte der Mann, »nur von meiner verstorbenen Frau ist noch ein kleines verbuttetes Aschenputtel da; das kann unmöglich die Braut sein.« Der Königssohn sprach, er sollte es heraufschicken, die Mutter aber antwortete: »Ach nein, das ist viel zu schmutzig, das darf sich nicht sehen lassen.« Er wollte es aber durchaus haben, und Aschenputtel mußte gerufen werden. Da wusch es sich erst Hände und Angesicht rein, ging dann hin und neigte sich vor dem Königssohn, der ihm den goldenen Schuh reichte. Dann setzte es sich auf einen Schemel, zog den Fuß aus dem schweren Holzschuh und steckte ihn in den Pantoffel, der war wie angegossen. Und als es sich in die Höhe richtete und der König ihm ins Gesicht sah, so erkannte er das schöne Mädchen, das mit ihm getanzt hatte, und rief: »Das ist die rechte Braut.« Die Stiefmutter und die beiden Schwestern erschraken und wurden bleich vor Arger; er aber nahm Aschenputtel aufs Pferd und ritt mit ihm fort. Als sie an dem Haselbäumchen vorbeikamen, riefen die zwei weißen Täubchen:

»rucke di guck, rucke di guck

kein Blut im Schuck

er Schuck ist nicht zu klein,

die rechte Braut, die führt er heim.«

Und als sie das gerufen hatten, kamen sie beide herabgeflogen und setzten sich dem Aschenputtel auf die Schultern, eine rechts, die andere links, und blieben da sitzen.

Als die Hochzeit mit dem Königssohn sollte gehalten werden, kamen die falschen Schwestern, wollten sich einschmeicheln und teil an seinem Glück nehmen. Als die Brautleute nun zur Kirche gingen, war die älteste zur rechten, die jüngste zur linken Seite, da pickten die Tauben einer jeden das eine Auge aus. Hernach, als sie herausgingen, war die älteste zur linken und die jüngste zur rechten, da pickten die Tauben einer jeden das andere Auge aus. Und waren sie also für ihre Bosheit und Falschheit mit Blindheit auf ihr Lebtag bestraft.

http://www.maerchen.com/grimm/aschenputtel.php