dsfsdf

 Hogyan mérgezte meg a világot a motorizáció, az üzemanyaggyártók mérhetetlen nyereségvágya.

 Az ólomról már az ókori népek is tudták, hogy elmebajt, majd halált okoz. Vannak, akik azt állítják, hogy az antik római társadalom mentális hanyatlásának egyik oka az ólomcsöveken érkezõ ivóvíz környékén keresendõ, és hogy a két õrült uralkodó, Caligula és Néró is voltaképpen ólommérgezést szenvedett.

 Kétezer év múltán csak annyival lettünk okosabbak, mi modern halandók, hogy ma már azzal is tisztában vagyunk, az ólomnak kis mennyiségben is komoly egészségkárosító hatása lehet. Az 1920-as években gyakran cikkezett errõl az amerikai sajtó is, a legmegrázóbb történeteket az ólom-tetraetilt gyártó üzemek munkásai szolgáltatták a New York Times újságíróinak. E sajtóközlemények hatására országos beszédtéma lett a "bolond gáz", az ólommérgezés okozta halál.

 Az egész gyalázat az 1920-as évek elején indul: Thomas Midgley és csapata ekkor jött rá, hogy az ólom-tetraetilt tartalmazó benzin micsoda jó üzlet, hogy az etil-benzinként reklámozott hajtóanyag összehasonlíthatatlanul több pénzt hoz, mint az alkohol hozzáadásával finomított. Tudták ugyan, hogy az ólom és vegyületei mérgezõek - menet közben maga a kutató, Midgley is súlyos ólommérgezést szenvedett -, az extraprofit megszállottjai mégis az ólmozott benzint népszerûsítették. Az olyan józan gondolkodású és emberséges feltalálókat és nagyiparosokat pedig, mint amilyen Alexander Graham Bell vagy Henry Ford is volt, és akik a viszonylag költséges elõállítású, de az emberi szervezetet nem mérgezõ üzemanyag, az alkoholos benzin forgalmazása mellett kardoskodtak, valósággal félresöpörték.

 Idõközben pár lelkiismeretes kutató - biokémikus, geológus, gyermekpszichiáter - szemléletesen, pontosan megfogalmazva nyilvánosságra hozta, milyen jóvátehetetlen károkat okoz az ólmozott benzin használata. Az 1960-as években azonban - negyven évvel az után, hogy pár lelkiismeretlen gazember állami támogatással "kibulizta" az ólmozott benzin verhetetlenséget - már látni lehetett, az ólom a világ minden szegletét megszennyezte, és hogy milliószámra butította, butítja el az embereket. A szervezetünkbe bekerülõ ólom ugyanis nem tûnik el, megmarad a csontjainkban, fogainkban, szöveteinkben, sõt addig halmozódik fel bennünk, amíg a halálos dózist el nem éri.

 A kisgyermekek értelmi fejlõdését különösen károsíthatja az ólom, vakságot, süketséget és epilepsziás görcsöket is okozhat náluk. A felnõtteknél "csak" súlyos vesebetegségekhez, a vérképzõ rendszer, a gyomor és a bélrendszer károsodásához vezethet. (Nem ebbõl a sorozatból, hanem más orvostudományi forrásokból tudható, hogy a szöveteinkben lerakódó ólom hosszú és körülményes gyógyászati beavatkozás során eltávolítható, de az ily módon meggyógyított embereknek a szellemi sérülésein, elbutulásukon, szétszórt figyelmükön, beszédzavarain nem lehet már segíteni.)

 Mindez azonban még nem volt elég ahhoz, hogy a motorizációnak kiszolgáltatott társadalmak fellázadjanak az ólmozott benzin ellen. Csak amikor a nagy forgalmú autóutak mentén levõ állatkertek lakói sorra bénultak meg, pusztultak el, akkor lett ismét címoldalas téma az amerikai sajtóban az ólmozott benzin. Az Amerikai Egyesült Államokban csak 1972-ben vezették be az úgynevezett ólommentes benzin használatát, idehaza pedig huszonhét esztendõvel késõbb. Az Európai Unió 2000. január 1-jétõl tiltotta meg tagországainak az ólmozott üzemanyag használatát.